Archive for Miley Cyrus

Miley Cyrus eltörte a farokcsontját

Január utolsó napjaiban  Miley éppen  kanapéra akart felugrani, de ez nem sikerült neki. Olyan rosszul esett el, hogy farokcsontját törte. Szerencsére csak pihentetnie kell. – Olyan ez, mint amikor megbotlottam egy párnában, és eltörtem a karom. Szóval teljesen rám vall – írta követőinek a Twitteren. Fájdalomdíjként vadonat új merces autója  is vigasztalhatja a fiatal színész/énekesnőt. Most [...]

Miley és Shakira közös dala

Közös dalt jelentet meg Miley Cyrus és Shakira a szerelmesek napján, Bálint napon. Természetesen vodeó is lesz hozzá, ami állítólag már le is lett forgatva. A közös szám címe a Love & Rock. A dal bevételét nem egymás közt osztják fel, hanem egy jótékonysági szervezetnek adományozzák. Miley és Shakira szívbeteg gyerekeken szeretne segíteni.

Taylor Swift beszólt Miley Cyrusnak

“Vannak sztárok, például Miley Cyrus, akik folyton azt hangoztatják, hogy ők nem akarnak példaképek lenni, inkább csak úgy folytatnák az életüket, mint egy átlagos fiatal. A helyzet viszont az, hogy azzal, hogy milliók ismerték meg a nevedet világszerte, már nem élhetsz úgy, mint korábban. Ez felelősség, nagyon komoly felelősség” – nyilatkozta Taylor Swift a televíziónak, [...]

Pandora beköltözik a Disney-világba

Pandora beköltözik a Disney-világba: a hollywoodi stúdió kedden jelentette be, hogy témaparkjaiban helyet kapnak James Cameron Avatar című filmjének attrakciói is. A képzeletbeli Pandora bolygón játszódó, világszerte hatalmas sikert aratott, forradalmian új háromdimenziós technikával forgatott sci-fi látványosságai először a Disney orlandói Animal Kingdom elnevezésű témaparkjában jelennek meg. Az építkezés 2013-ban veszi kezdetét és a tervek [...]

Miley Cyrus a Twitteren mutatta legújabb tetoválását.

Miley Cyrus a közelmúltban megint meglepte rajongóit, amikor feltöltötte Twitterre a legújabb tetoválásáról készült fényképet. A 18 éves amerikai tinisztár ezúttal egy egyenlőségjelet varratott bőrébe, méghozzá jobb kezének középső ujjára. – Minden szeretet egyenlő – üzente a népszerű közösségi oldalon rajongóinak, ám akik jobban ismerik, azok pontosan tudják, hogy korántsem ez volt élete első tetoválása.

Miley Cyrus apja kezd ugyan csendesen megőrülni

Los Angeles – Miley Cyrus apja kezd ugyan csendesen megőrülni, annak azonban nagyon örül, hogy lánya ismét Liam Hemsworth színésszel randizik. – Liam rendes gyerek, odafigyel a lányomra, és jó irányba terelgeti. Megbízom benne – mondta Billy Ray Cyrus. A Hannah Montanát alakító színész-énekesnő 2009-ben, az utolsó dal forgatásán találkozott az ausztrál sráccal. Rögtön kialakult [...]

Miley Cyrus koncertfotók

A képek Miley Cyrusról a “Gypsy Heart” turnén készültek Perthben a Burswood Dome-ban. 2011 július 2.  Jó ideje kihívó szereléseivel és mozdulataival hívja fel magára a színpadon a figyelmet - nem volt kivétel ez alól az a koncert sem, amelyen bőrbugyiban, harisnyatartóban és fényes melltartóban feszített. Hiába alig múlt tizennyolc, a színpadon valóságos dominává változik. Talán nem csoda, ha [...]

Jó minőségű Miley Cyrus koncerfotók

Miley Cyrus – “Gypsy Heart Tour” jó felbontású koncertfotók Argentinából. 2011.05.06. Miley azóta megkapta a hatodik tetkójátt is. Jelenlegi turnéja brazil állomásán a karjára varrtak egy szimbólumot. A tetoválás Rio de Janeiro-i útja alatt egy híres brazíliai művésszel, Fabio Sattorival készült.

Húha! Budapesten Miley Cyrus?

A híres countryzenész, karakterszínész, és nem mellesleg Miley Cyrus apja nálunk fog júliusban koncertezni. Természetesen már elindult a pletyka, hogy vele jön a lánya is, mivel Miley még nem járt Magyarországon. Valószínű nem is fog, legalábbis az apja koncertje kedvéért nem. Azért lefogadom, hogy az onkább idősebbek által kedvelt country muzsika Billy Ray Cyrussal sok [...]

Miley Cyrus kiabál egy lesifotóssal.

Miley az anyjával ült egy presszóban, és amikor kifelé jöttek a fotósok rájuk szálltak, de Miley nekiment a paparazzinak rendesen. Nézd meg a videót.

A hét videója

Hirdetés