Nina Dobrev és Ian Somerhalder szakított

By admin

Nina Dobrev és Ian Somelhalder három év után vetettek véget kapcsolatuknak, elmondhatatlan döbbenetet keltve ezzel a rajongókban, hiszen Ian még nemrégiben is azt nyilatkozta, Ninában meglelte élete párját.
Alig egy hét telt el a szakításuk után, amikor is az egykori szerelmespár kénytelen volt részt venni egy New Yorki fogadáson. Végigsétáltak a vörös szőnyegen, és akkor következett az a bizonyos, kínos pillanat, egészen addig, míg az egyik rendező, Mark Pedowitz, közéjük nem állt, s fel nem oldotta a jól érezhető feszültséget.
A kínos perceket követően előbb Nina sétált le a színpadról, Ian jóval hátrébb, mögötte kullogott. A források szerint mégcsak egymásra sem néztek, végig kerülték egymás tekintetét.
Hogy a szakítás melyiküket viselte meg jobban, arról nem szólnak a hírek, ám annyit tudni lehet, hogy míg Nina a barátnői társaságában tölti az idejét, addig Ian napjai inkább magányban telnek.

A “The Vampire Diaries” stábja ugyanakkor csak remélni meri, hogy a forgatások alatt nem adódnak majd problémák a két főszereplő magánéleti gondjaiból, s minden ugyanolyan flottul zajlik, mint annakelőtte.

Nina Dobrev és Ian Somelhalder

Nina Dobrev és Ian Somelhalder

Filed in: Ian Somerhalder, Nina Dobrev • csütörtök, május 23rd, 2013

A hét videója

Hirdetés