Kesha interjú

By admin

Az énekesnő pályája meredeken ível felfelé – legújabb lemeze Warrior címmel jelenik meg december 3-án, de nálunk már most meghallgathatjá

Mindössze huszonöt éves, de a világ ismeri a nevét, és már második stúdióalbumát adja ki. Kesha személyes hangvételű lemezt ígért, mely spirituális utazásainak eredményét foglalja össze.

Mire számítsunk a Warriorral kapcsolatosan?
– Körülbelül egy évet dolgoztam rajta – lesznek rajta táncolható dalok, de olyan hangzásvilágot is képvisel néhány szám, amilyet eddig nem hallottak tőlem. A sebezhető oldalamat is megmutatom, de vad is maradok.

Érdekes közreműködői is vannak a lemeznek.
– Igen, sok olyan ember, akire felnéztem. Dolgozhattam a Flaming Lipsszel, Ben Foldsszal, Patrick Carney-val a Black Keysből, Julian Casablancasszal a Strokesból, de talán az volt életem legérdekesebb napja, amikor Iggy Poppal dolgozhattam.

Sokféle stílust felvillant a zenéje. Mit jelent önnek a rock and roll?
– Inkább egy hozzáállás számomra. Azt, hogy nem érdekel semmi, mert ki fogom mondani azt, amit gondolok.

Ha bármelyik zenésszel cserélhetne egy napra, kit választana?
– Mindig is érdekelt, milyen lehet férfinak lenni. Például Prince-szel és Keith Richards-szal szívesen cserélnék. Vagy Mick Jaggerrel.

Ön szerint hogyan válhat valaki igazán egyedivé?
– Nő vagyok, szóval kezdjük a ruhákkal: a saját testalkatunknak megfelelően kell öltözni. Azt kell felvenni, ami számunkra a legjobb és amiben jól érezzük magunkat. Az nem érdekes, hogy más mit gondol. És magabiztosnak kell lennünk, bármit is veszünk fel.

Miért választotta a Warriort (Harcos) albuma címéül?
– Az előző lemeznek azért volt Animal (Állat) a címe, mert úgy éreztem magam, mint egy őrült, fékezhetetlen állat. Most viszont ehhez a szóhoz tudtam magam leginkább kötni. Szerintem azok a harcosok, akik átestek valami nagyon nehéz dolgon, de újra talpra álltak.

Hogyan írná le a lemezt?
– Nyers. Őszinte, ösztönös.

Saját stílusa mennyit változott az elmúlt időkben?
– Magabiztosabbá váltam, többet is mutatok meg magamból. Korábban nem éreztem magam jól, ha keveset takart a ruhám, de mostanra megbarátkoztam a szexualitásommal, és tudom, hogy lehet valaki egyszerre szexi, okos és tehetséges is.

Névjegy – Teljes név: Kesha Rose Sebert

• Háttér: Apját nem ismeri, anyja Pebe Sebert, dalszerző-énekesnő. Magyar felmenői is vannak.
• Karrier: Flo Rida Roght Rundjának női vokálját Kesha énekelte, majd első saját sikerdala a Tik Tok volt. Animal címmel jelent meg első lemeze. (metro)

Filed in: Ke$ha • kedd, december 18th, 2012

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.

 

A hét videója

Hirdetés