Katy Perry új videó jön!

By admin

Március 21-én debütál a popsztár új videoklipje, amelyben Katy egy egészen másfajta arcát mutatja, mint amit megszoktunk tőle.

Katy Perry jelenleg igen elfoglalt, mivel már új nagylemezén dolgozik, mely sokkal sötétebbnek és komolyabbnak ígérkezik az eddigieknél. Emellett március 26-án újra kiadja a nagy sikerű Teenage Dream című albumot. A bővített változaton három új dal is helyet kapott, melyek közül az első kislemez, a Part of Me első helyen debütált Amerikában, ezzel a gyönyörű énekesnő hetedik listavezető száma lett a tengerentúlon.

A sikeres dalhoz február közepén forgatták le a videoklipet, melynek felvételéről pár kép még akkor kikerült. A kisfilmet nemrég poszterekkel kezdték el népszerűsíteni, a napokban pedig felkerült Katy VEVO-csatornájára egy rövid előzetes. A bemutatóból megtudhatjuk, hogy az énekesnő rövid hajú katonaként tűnik majd fel a háborús hangulatú klipben. Az előzetes végén kiderül az is, hogy a nagyszabású kisfilm március 21-én jelenik majd meg.

A Part of Me videoklip előzetese alatt a YouTube-on hatalmas vita alakult ki, mivel Lady Gaga rajongói úgy vélik, hogy Katy Perry új kisfilmje a Mother Monster botrányos Alejandro című videójának másolata lesz csupán. A nemrég elvált énekesnő új klipje előzetesének látszólag nincs sok köze Gaga kisfilmjéhez, de a szerdán megjelenő – igen látványosnak ígérkező – háborús Part of Me videóból minden kiderül majd.

Forrás: http://starity.hu/magazin/25661-marcius-21-en-erkezik-katy-perry-uj-klipje/?utm_source=starity.hu&utm_medium=rss&utm_campaign=starityrss#ixzz1pSuHO6JE

Filed in: Katy Perry • vasárnap, március 18th, 2012

Hozzászólások

Trackbacks

 

A hét videója

Hirdetés